birtoklás

Birtoklás a polgári jogban a dolog tényleges használatának és ellenőrzésének olyan állapotát jelenti, amelyben a birtokos a dolgot a sajátjának tekinti és ezt a ténykedéssel és szándékkal is alátámasztja. A birtoklás tehát nem azonos a tulajdonjoggal: egy személy lehet például birtokos anélkül, hogy tulajdonosa lenne a dolognak, vagy éppenséggel a tulajdonjog tulajdonosa is lehet, aki átmenetileg nem gyakorolja a birtokot.

A birtoklás két alapvető elemből áll: corpus, vagyis a dolog tényleges kontrollja, és animus possidendi, a birtoklási szándék, hogy a dolgot sajátjaként lehet birtokolni. Ezek az elemek lehetnek jogszerűek vagy jogellenesek, lehetnek jóhiszeműek vagy rosszhiszeműek. Jogszerű birtoklás például a bérlő vagy a haszonélvezeti jogosult, jogellenes lehet a dolog erőszakkal vagy megtévesztéssel történő elfoglalása.

A birtoklás hatása általában a védelem és a jogosultságok megőrzése felé irányul. A birtokos jogokat kérhet a birtokvédelmi perben, ha valaki megzavarja vagy elvonná tőle a dolgot. Emellett a birtoklás idővel jogszerző hatást érhet el az úgynevezett szerzés elbirtoklása útján: a joggal való hosszabb időn át tartó, rendben és békés birtoklás bizonyos törvényi feltételek mellett tulajdonjogot vagy más jogot is eredményezhet.

A birtoklás és a tulajdon közti különbség fontos: a birtoklás lehet ideiglenes vagy korlátozott, és nem feltétlenül vezet tulajdonjoghoz; a tulajdonjogot illető viták rendezése gyakran a hatóságok és bíróság előtt zajlik. A birtoklás a jogkövetkezmények szempontjából tehát tényállási alap, amely a későbbi jogi hatások – például a szerzés elbirtoklása – alapját képezheti.