biomagnifikáció

Biomagnifikáció a táplálékláncban megfigyelt jelenség, amely során egy anyag koncentrációja a felsőbb trofikus szinteken meghaladja az alacsonyabb szinteken mért értékeket. Gyakran tartós, lipofil és lassan lebomló szennyező anyagokra vonatkozik, például tartós organikus szennyezők (POP-ok), köztük a DDT, a poliklórozott bifenilek (PCB-k), dioxinok, valamint metilmerkur.

Mechanizmus: a szennyező az élőlények táplálékán keresztül kerül be a testbe; lipofil voltából adódóan a zsírban és a szervekben felhalmozódik, és az eliminációja gyakran lassú. Amikor egy predátor fogyasztja a szennyezett zsákmányt, a koncentráció gyakran tovább nő, így a biomagnifikáció a tápláléklánc magasabb szintjein erősebb.

Jellemzők, példák és hatások: a DDT, PCB-k, dioxinok és metilmerkur példák a folyamatra. A felsőbb trofikus szinteken a koncentrációk elérhetik vagy meghaladhatják a környezeti értékeket. Hatások közé tartozik a madarak tojáshéjának vékonyodása és szaporodási kudarcok, tengeri emlősök és halak populációira gyakorolt hatások, és emberre is átterjedhet a halakból és egyéb tengeri élelmiszerekből. A biomagnifikáció mérésére gyakran használnak biomagnifikációs tényezőt (BMF) vagy trofikus magnifikációs tényezőt (TMF), amely jelzi a koncentráció növekedését a trofikus szintek között.

Védelmi megközelítések: forráscsökkentés, környezeti monitoring és jogszabályi korlátozások a tartós szennyezők kibocsátására, valamint közegészségügyi kockázatértékelés.