allosztérikusan

Allosztérikusan olyan szabályozási módot jelöl, amelyben egy fehérje aktivitását egy allosztérikus helyhez kötődő ligandum kötődése befolyásolja, nem közvetlenül az aktív helyen történő kölcsönhatás révén. A kötődés konformációs változásokat idéz, amelyek az aktív hely affinitását vagy a katalitikus teljesítményt módosítják. Gyakran kooperativitás jellemzi a folyamatot, és az egyes kötődések hatása az egész fehérjére kiterjedhet.

Az allosztérikus szabályozás általában több alegységből álló fehérjéknél fordul elő. A ligandum kötődése az allosztérikus helyhez a fehérje egészének szerkezetét átrendezheti, így pozitív vagy negatív allosztériás effektus jöhet létre, amely az aktivitást fokozza vagy gátolja. Gyakran jellemző, hogy az effectorok allosztérikusan működnek aktivátorokként vagy inhibitorokként.

Meglévő két klasszikus modell írja le az allosztériát. A Monod–Wyman–Changeux (MWC) modell szerint a fehérje a T és R állapotok között vált, és a kötődés arányait eltoló külső tényezők összehangolt válaszokat okoznak; a Koshland–Nemethy–Filmer modell pedig a kötődés fokozatos változásain alapul, a szubegységek kölcsönhatás- és kooperativitás dinamikáját leírva.

Példák közé tartozik a hemoglobin oxigénkötődése, amely allosztérikus módon működik, valamint enzimek, mint az aspartát-transzkarbamoyláz (ATCase) és a foszfofruktokináz, amelyeket effectorokkal szabályoznak. Az allosztériás szabályozás kulcsfontosságú a metabolikus útvonalak finomhangolásában és gyakran célpontja a gyógyszerfejlesztésnek.