akkuzatív

Akkuzatív, vagy akkuzatív esete, a nyelvtanban a transzitíves igék közvetlen tárgyát jelöli. Ez az esettípus a mondat azon része, amelyet a cselekvés érint, és gyakran a tárgyat különíti el az alanytól. Az akkuzatív formája nyelvenként változik: lehet, hogy a főnév végződésével, determinatívummal vagy mindkettővel valósul meg, és gyakran kapcsolódik hozzá a tárgy kérdésére adott válasz is, például mit? vagy kit?.

Magyarul az akkuzatív képzésnek leggyakoribb formája a főnévi végződés -t. Ennek hangrendje a belső magánhangzók illeszkedését követi (például könyv → könyvet, ház → házat). A példamondat, Látom a könyvet, szemlélteti, hogyan jár együtt az ige cselekvése a közvetlen tárgy megnevezésével. Az akkuzatív alakot gyakran kiegészíti a determinatív vagy a melléknévi jelzések rögzítése is, hogy egyértelmű legyen a tárgy személye és száma.

Más nyelvekben az akkuzatív formája országról országra változik. Németben például a tárgyeset hatással van a határozott névelőkre (den, die, das), oroszban a főnév végződése halad a tárgyeset felé (például книга → книгу), latinban pedig gyakran -um vagy -am végződést kap a tárgy. Ezek a példák rámutatnak az akkuzatív alapvető funkciójára: jelzi a közvetlen tárgyat a mondatban, miközben a nyelv specifikusa szerint változik a formája.