akkumulátorokról

Akkumulátorok olyan energia-tároló eszközök, amelyek kémiai energiát elektromos energiává alakítanak és ezt töltéskor vissza is adhatják. A kifejezés általában a szekunder, vagyis visszatöltő akkumulátorokra utal, míg a primer, vagyis egyszer használatos elemeket nem lehet újratölteni. Az akkumulátorok teljesítményét több tényező határozza meg, például a kapacitás és a feszültség, a töltés-kisütés hatásfoka, a ciklus- és a környezeti élettartam.

A leggyakoribb technológiák közé tartoznak az ólom-savas, a nikkel-kadmium, a nikkel-metál-hidrid és a lítium-alapú rendszerek. Ólom-savas akkumulátorok olcsók, masszívak és gyakoriak autókban és energiatárolókban, de nehezek és rövidebb a ciklus-életük. NiCd memóriahatása miatt egyre kevesebbet használnak; NiMH jobb energiasűrűséget kínál. Li-ion és Li-polymer család a legnagyobb energiasűrűséget adja, ezért elterjedt mobil eszközökben és elektromos járművekben, míg a LiFePO4 stabilabb és hosszabb élettartamú, de általában kissé alacsonyabb energiasűrűséggel jár.

Teljesítményt jellemző mutatók közé tartozik a kapacitás Wh-ben vagy Ah-ban kifejezve, a kisütési és töltési sebesség (C-rate), a töltési idő, a belső ellenállás és az önkisülés. A lítium-alapú celláknál gyakori a Battery Management System (BMS), amely a töltést, a hőmérsékletet és a cellák egyensúlyát felügyeli. A biztonságos használathoz a hőmérséklet- és a mechanikai védelem kiemelt fontosságú.

Környezeti és gazdasági vonatkozások: az akkumulátorok gyártása és ártalmatlanítása energia- és nyersanyagigényes, ezért kiemelt a visszaváltásuk és újrahasznosításuk. Az akkumulátor-technológiák története 1859-ben kezdődik Gaston Planté ólom-savas akkumulátorának fejlesztésével, és azóta a technológia folyamatosan fejlődik, hogy kielégítse a modern mobilitás és energia-tárolás igényeit.