Oldószertartalom

Oldószertartalom egy anyagban maradó oldószer mennyiségét írja le, miután az adott oldószernél ki volt téve vagy kioldódott. Gyakorlati jelentősége van polimerkutatásban, bevonatokban, ragasztókban, valamint fa- és gyógyszeripari feldolgozásban, ahol a maradék oldószer befolyásolja a duzzadást, a mechanikai tulajdonságokat és a permeabilitást.

Általában a száraz anyag tömegéhez viszonyított oldószer-tartalom százalékban van megadva. A mérés gyakorlati módja gravimetriai; a minta száraz tömegét Md megállapítják, majd a mintát hosszabb érintkezés után oldószerben duzzasztják, a felületet szárazra törlik, és a duzzadt tömeg Ms értékét meghatározzák. Az oldószertartalom kiszámítható például S = (Ms − Md)/Md × 100%. Egy másik megközelítés a kioldó módszerek (például Soxhlet-extrakció) alkalmazása, amelyben a mintában oldható anyag mennyiségét határozzák meg, és ehhez viszonyítják a száraz tömeget.

Tényezők, amelyek befolyásolják: az oldószer típusa (poláris vagy apoláris), hőmérséklet, érintkezési idő, a vizsgált anyag kémiai szerkezete és keresztkötöttsége, valamint a porózusság. Az oldószertartalom jellemző értékei széles skálán mozognak: a polimer hálózatokban gyakran alacsony, a porózus anyagokban pedig magasabb értékek figyelhetők meg.

Kapcsolódó fogalmak: oldószer-szívás, duzzadás, szorpciós isoterma, szárítási tényezők. Hasznos mérési célokra például minőségellenőrzésben, anyagtervezésben és hosszú távú tárolási folyamatok kockázatértékelésében.