Kilégzés

Kilégzés (kilégzési fázis) a légzés második szakasza, amely során a levegő távozik a tüdőkből a belégzés után. A kilégzés a külső környezetbe történő CO2 leadását és a test anyagcseréjében termelt szennyező gázok eltávolítását szolgálja. Egészséges embereknél a kilégzés általában a légzőmozgások nyugalmi, passzív része.

Mechanizmus és fázisok. A passzív kilégzés a mellkas és a tüdő rugalmasságából adódó visszarugalmától függ: a diaphragma és a bordaközi izmok ellazulnak, a mellkas összehúzódik, a tüdő nyomáskülönbsége megváltozik, és az alveoláris nyomás az atmosferikus nyomás fölé emelkedik, így a levegő kifújódik. Kivitelezhető aktív kilégzés is, például fizikai terhelés alatt: az belső bordaizmok és a hasizmok összehúzódnak, növelik a mellüreg nyomását, és energiahatékonyabb kilégzést tesznek lehetővé, különösen kis légutakban.

Szabályozás és funkciók. A kilégzés üteme és hossza részben automatikus, az agytörzsi központok és kémiai receptorok, például CO2-szint jelei szabályozzák. Önkéntes kontrollra is van lehetőség a nagyobb tüdőkapacitás szükségleteihez (például beszéd vagy ének). A kilégzés fontos szerepet játszik a hangképzésben és a beszéddinamikában is.

Klinikai kapcsolatok. Légzőbetegségekben a kilégzés nehezebbé válhat: például obstruktív tüdőbetegségekben a kilégzés gyakran hosszabb és kimerítő lehet, a bronchiális kis- és középületek kanyargásai között kilégzésiáram-szűkítés alakul ki. Közelítésként a kilégzéstartam és a légzésritmus megfigyelése jellemző klinikai eszköz lehet. Bizonyos technikák, mint a pursed-lip breathing, a kilégzést kontrollálják és javítják a légtartalmat és a gázcsere hatékonyságát.