Infravörös

Infravörös sugárzásnak nevezzük az elektromágneses sugárzás azon részét, amely a látható fény hosszabb, a mikrométeres tartomány felé halad. Hullámhossza megközelítőleg 700 nanométertől 1 milliméterig terjed. A spektrumban gyakran három fő részre osztják: közelinfravörös (NIR) körülbelül 0,75–1,5 μm, közép-infravörös (MIR) körülbelül 1,5–5 μm, és távoli infravörös (FIR) körülbelül 5–1000 μm.

Infravörös sugárzás minden tárgyból kiindul, amely a hőmérséklete miatt melegszik. A testek emissziója a fekete test sugárzásának törvénye, Planck törvénye alapján írható le, és a hőmérséklet növekedésével nő, a maximum hullámhossza pedig rövidebb felé tolódik (Wien törvénye). Mivel ez a sugárzás látható fényt nem tartalmaz, a szem nem látja, de infravörös érzékelőkkel és kamerákkal kimutatható és mérhető.

Az infravörös tartományt légköri elnyelés és anyagi átengedés befolyásolja. A vízgőz és más gázok bizonyos hullámhosszakon erősen elnyelik a sugárzást, ezért külső megfigyeléseknél gyakran a légkörablakok használatára van szükség. A közelinfravörös általában szélesebb anyagokon átjut, míg a közép- és távoli infravörös területei esetenként érzékenyebbek a környezeti hatásokra.

Fő alkalmazási területek közé tartozik a termikus képalkotás (hőképek) a hőmérséklet-eloszlások felderítésére; éjjellátó rendszerek; infravörös távközlés és optikai szálak; infravörös spektroszkópia és anyagvizsgálat; valamint orvosi termográfia és testhőmérséklet-monitorozás.