Humifikáció

Humifikáció a talajban és más ökoszisztémákban végbemenő biogeokémiai folyamat, amely során a friss vagy részben bomló szerves anyagokból hosszú távon stabil humuszszerepű anyagok képződnek. E folyamat eredményeként a szerves maradványok tömörített, polimerizált és kondenzálódott formákba kerülnek, közéjük sorolhatók a huminsavak, fulvinsavak és huminok. A humusztípusok kolloidális és szilárd formában is jelen lehetnek, és hozzájárulnak a talajszerkezet stabilizálásához és a tápanyagok megkötéséhez.

A humifikáció főleg mikrobiális aktivitás és kémiai reakciók együttműködése révén zajlik. A szervesanyagok vizsgálata során különösen fontos a lignin- és a hidrolizálható cellulóz-arányszám, mivel a magasabb lignin-tartalom lassítja a bontást és elősegítheti a kondenzációs lépéseket. A folyamat gyorsulását befolyásolja a környezeti tényezők, például a hőmérséklet, a nedvesség, az oxigén jelenléte, a talaj pH-ja és az ásványi anyagok, főként a nanométeres agyagásványok és a tápelemek kölcsönhatásai.

Fontosabb funkciói közé tartozik a talajkitakarás és a aggregátumok stabilitása, a vízmegtartó képesség, a cation- és anioncsere-képesség javítása, valamint a szerves carbon szemszögből történő hosszú távú szénmegőrzés. A humifikáció üteme és kiterjedése talajonként, klímaperiodusonként és a bemeneti szervesanyag minőségétől függ.