Fáziskontraszt

Fáziskontraszt (phase contrast) egy mikroszkópos technika, amely lehetővé teszi a transparent minták kontrasztjának növelését úgy, hogy a fény útjában lévő fáziskülönbségeket amplitúdó-különbségekké alakítja át. A módszert Frits Zernike fejlesztette ki a 1930-as években; érte Nobel-díjat kapott a fizika területén 1953-ban.

Működése: a minta átvilágítva a fényben lévő fáziseltolódást okoz a sűrűség és refraktivitás alapján. A fáziskontraszt-készlet általában a kondenzoron belül egy kör alakú fénygyűrűt (annulusz) és az objektíven belül egy fázislemezt helyez el. A nem szórt fény 0. rendű komponense általában 90 fokkal eltolódik, és a szórt fény interferál a háttérrel. Ennek köszönhetően a fáziseltérések intenzitásváltozásokként jelennek meg, így a vékony, átlátszó minták kontúrjai élesebbé válnak.

Előnyök és felhasználás: festés nélkül lehet élő sejtek és szövetek szerkezetét vizsgálni; gyors és nem invazív módszer, amely széles körben alkalmazható biológiában és orvosi kutatásokban.

Korlátok: halo- és árnyékjelenségek fordulhatnak elő vastag mintáknál; a beállításokra és az optikai elemek finomhangolására érzékeny; nem minden részlet adható meg kvantitatív módon.

Kapcsolódó technikák: differenciáldiszperziós kontraszt (DIC) és más interferencia-alapú módszerek.