Foszfátészterek

Foszfátészterek olyan szerves vegyületek, melyeket a foszforsav (foszforsav) OH-csoportjainak alkohollal történő észterizálásával nyernek. A foszfor központja jó oxidáltságú, és a tipikus vegyületek P(=O)(OR)3 formában léteznek. Az OH-csoportok száma alapján mono-, di- vagy triészterekről beszélhetünk; a kereskedelmi termékek leggyakoribb formája a triészter.

Kategóriák és példák: alkilfoszfátok közé tartoznak a trialkil-foszfátok (például triethylfoszfát, TEP; tri-n-butyl-foszfát, TBP), míg arilfoszfátok a triaryl-foszfátok (például tricresyl-foszfát, TCP). Ezek közül a triészterek a legelterjedtebbek ipari alkalmazásokban. Előállításuk általában foszforsav és alkoholok észterifikációjával történik, de előfordul transzészterifikáció is. A folyamatok lehetnek katalizáltak és hőirányításúak, és több lépésben is végrehajthatók.

Felhasználások: a foszfátészterek jelentős részét plastifikálószerként használják PVC-ben és egyéb műanyagokban, mert csökkentik a szilárdsági igényekhez szükséges üveg-tartományt és javítják a rugalmasságot. A textíliák, szalagok és tüzelésgátló bevonatok égésgátlóként is alkalmazhatók. Bizonyos típusokat oldószerként vagy hidraulika-/kenőanyagokban is használnak. Különösen a TBP és néhány aril-foszfát fontos szerepet játszik a nukleáris hulladékok feldolgozásában oldószerként (PUREX folyamat).

Biztonság és környezet: egyes foszfátészterek mérgezőek lehetnek, és egymás után neurotoxikus hatásokról is beszélnek bizonyos aril- és cresil-észterek esetében. Környezetben tartósak lehetnek és biokoncentrálódhatnak. Szabályozások és értékelések alatt állnak a kockázatok miatt; a felhasználás gyakran korlátozott vagy engedélyköteles.