Együtthangzás

Együtthangzás, vagy coarticulation, a fonetika és fonológia olyan jelensége, amikor egymás közvetlen közelében álló hangok artikulációja kölcsönhatásba lép, és a hangok artikulációs jellemzői részben egymásra hatnak. Ennek következtében a beszédkészítés során a hangok nem teljesen önállóak, hanem kontextustól függően részben összemosódnak vagy módosulnak. Az eredmény gyakran észlelhető a hangok főbb tulajdonságaiban, például a hely-, a mód- vagy a hangképzésre vonatkozó jellemzők összemosódásában, valamint a kiejtési átmenetekben.

Fajtái közé tartozik a anticipatorikus (előrevetített) együtthangzás, amikor egy következő hang artikulációs jegyei befolyásolják az előző hangot, és a perseveratív vagy carryover típus, amelyben a megelőző hang jegyei hatnak a következőre. A két típus gyakran egyszerre is észlelhető a gyors beszédben vagy tisztázatlan beszédtempó esetén.

Gyakorlati példák közé tartozik a morfológiai vagy szavankívüli kontextusban megfigyelt helyzeti asszimiláció, például egy alveoláris nasál helyzete a következő bilabialis csapás előtt (például egy szóban vagy szóközi kapcsolatokban a n hang [n] gyakran [m]-vé válik a [p] vagy [b] előtt). Más esetekben a hangok közötti átmenetek a spectrogramon látható formant- és észlelhető VO-t megváltozhatják.

Vizsgálni lehet kiejtési felvételek, spectrogramok, elektromos articulográfia és ultrahangos vizsgálatok segítségével. Az együtthangzás nem kizárólag egyetlen nyelvre korlátozódik; a világ összes nyelvében jelen lehet, és fontos szerepet játszik a beszéd folyékonyságában és a beszédprodukció variabilitásában. Szoros összefüggésben áll a coarticulation általános elveivel és a fonetikai variabilitás megértésével.