Cranfieldkísérletekkel

A Cranfield-kísérletek az információ-visszakeresés IR értékelésének korai, alapvető módszertanát jelentik, amelyet a 1960-as években a Cranfield Egyetem környezetében fejlesztettek ki. A projekt vezetői között kiemelkedett Cyril Cleverdon és munkatársai, akik olyan kontrollált tesztkészletet hoztak létre, amelyet a későbbi rendszerek összehasonlítására használtak.

A kísérletek lényege egy zárt, standardizált értékelési keretrendszer megteremtése volt. Egy meghatározott dokumentumgyűjteményt, egy előre kidolgozott lekérdezéskészletet és az adott relevanciaértelmezések alapján készített relevancia-besorolásokat alkalmaztak. Ennek köszönhetően a különböző információ-visszakereső rendszerek teljesítménye objektív módon hasonlíthatóvá vált ugyanazon tesztkészleten belül. A hagyományos értékelési mutatók között szerepelt a precízió (pontosság) és a felidézés (teljes releváns találatok aránya a relevánsak közül), gyakran a kiválasztott találati listák csúcsértékei alapján értékelték a rendszereket.

A Cranfield-paradigma megteremtette a reprodukálható IR-kutatások alapelveit: elkülönítette a rendszerfejlesztést a független értékeléstől, és hangsúlyozta az összevethetőség fontosságát. Hagyománnyá vált a tesztkészletek és értékelési protokollok központi szerepe a későbbi értékelési kampányokban, például a későbbi TRECs és hasonló programok előkészítő modelljeként.

Korlátai közé tartozik, hogy a korabeli gyűjtemények mérete és összetétele nem mindig tükrözte a valós felhasználói igényeket, és az eredmények kvalitatív jellegűek lehetnek a relevancia értelmezésének szubjektivitása miatt. Ennek ellenére a Cranfield-kísérletek hatása alapvető volt az IR értékelési gyakorlatának kialakulásában.