utótagokkal

Az utótagokkal kifejezés a magyar nyelvben a szó végére kapcsolódó toldalékokra utal. Az utótag (suffix) olyan morféma, amely a szótő jelentését vagy grammatikai viszonyait módosítja. A magyar nyelv különösen gazdag utótag-rendszerrel dolgozik, és a szavakhoz gyakran több utótag is kapcsolható egymás után, így a jelentés finomhangolható és a mondatszint is meghatározható.

Fajtái és funkciói: Az inflexiós utótagok a szó toldalékolásával számot, esetet, birtokos személyt vagy igei személyt fejeznek ki (például a helyet jelölő -ban/-ben, az irányt vagy kapcsolatot jelölő -hoz/-hez/-höz, a tárgyat jelölő -t, a birtokosságot pedig -am, -ad, -a/-e formákkal). A derivatív utótagok új szavakat hoznak létre és gyakran megváltoztatják a szó fajtáját: például az -ó/-ő képző az igei gyökökből főnévi alakokat (olvasó) vagy személyes alanyt kifejező szavakat (tanuló) eredményez, az -ás/-és pedig folyamat vagy tulajdonság nevét hozza létre (például olvasás).

Rend és összetettség: A magyar szóképzésben a toldalékok egymás után is felléphetnek, és a jelentés gyakorian több rétegben adható meg. Például házban vagyunk: ház + -ban; házakat: ház + -ak; házainkban: ház + -aink + -ban (a több utótag egyidőben fejezi ki a pluralitást, a birtokosságot és a helyet). A nyelvben a magánhangzó-harmonizáció határozza meg, hogy egy adott utótag melyik formában csatlakozik (például -ban/-ben, -ba/-be).

Jellemzők és használat: Az utótagokkal szorosan összefüggő a hangváltozás és a helyesírási alakok, amelyek a környező magánhangzókhoz igazodnak. Ezzel a rendszerrel a magyar nyelv rendkívül rugalmasan képes kifejezni szófajt, viszonyokat és kapcsolatokat a szavak között.