terápiaelégtelenség

Terápiaelégtelenség a betegségek kezelésében azt jelenti, hogy a terápia alkalmazása ellenére sem érjük el a kívánt gyógyulási vagy kontrollálási célt. Gyakorlati megfigyelések között szerepelhet a tünetek fennmaradása, a betegség progressziójának folytatódása vagy a kezeléssel kapcsolatos mellékhatások miatt a beteg nem tud vagy nem akar tovább lépni a terápia következő fázisába.

Általában primer és szekunder terápiaelégtelenséget különböztetünk meg. Primer terápiaelégtelenség akkor áll fenn, amikor a kezelés megkezdése után még nem érhető el a kívánt válasz. Szekunder (más néven sekundáris) terápiaelégtelenség pedig az, amikor a korábban elért hatás később elveszik vagy jelentősen gyengül.

Okok között szerepelhetnek a helytelen diagnózis vagy a betegségtípushoz nem megfelelő terápia kiválasztása, a nem megfelelő dózis vagy ütemezés, és a betegek adhrenciahiánya. Gyógyszerkölcsönhatások, gyenge felszívódás, egyéni farmakokinetikai vagy genetikai tényezők, rezisztencia, valamint nem megfelelő terápia-kezelési kölcsönhatások is hozzájárulhatnak a terápiaelégtelenséghez.

Diagnózisban fontos az alapos anamnézis és fizikai vizsgálat, a klinikai tünetek értékelése, laborparaméterek és képalkotó vizsgálatok használata. Az adherencia ellenőrzése, terápia-szint monitorozása és a diagnózis felülvizsgálata kritikus lépések a probléma pontos meghatározásához.

Kezelési megközelítések a konkrét helyzettől függnek: módosítás a dózis vagy az adagolási ütemezés, váltás más hatóanyagokra vagy mechanizmusokra, kombinációk alkalmazása, személyre szabott vagy célzott terápia bevezetése és támogató, tüneti kezelés. A terápiaelégtelenség időben történő felismerése és megfelelő módosítása javíthatja a beteg prognózisát. Terápiaelégtelenség megfigyelhető különböző területeken, például fertőző betegségekben, onkológiában, neurológiában vagy pszichiátriában, és kezelése gyakran multidiszciplináris megközelítést igényel.