szakítószilárdság

A szakítószilárdság, más néven ultimate tensile strength (UTS), az a legnagyobb feszültségérték, amelyet egy anyag húzás hatására elvisel a törésig. Ezt a tulajdonságot gyakran adják meg anyagspecifikában, mert meghatározó a tervezésben és a méretezésben.

Mérése húzási próba során történik. A próbadarabot az eredeti keresztmetszetével arányos feszültséget kap, azaz az engineering stress σ = F / A0 képlettel számítják, ahol F a mért erő és A0 a próba keresztmetszeti területe a kiindulási állapotban. A húzás közbeni feszültség–nyúlás görbének azon a maximumán található érték adja meg az UTS-t. A legtöbb húzási próba után a minta neckingot mutathat, és a törés a görbe maximuma után következik be.

A szakítószilárdság és a nyúlás között gyakran különbséget tesznek a nyújthatóság vagy ductilitás szempontjából. Ductilis anyagoknál a törés előtti nyúlás jelentős, a szakítószilárdság a törési pont előtti maximumot jelenti; rideg vagy rideg-előregyorsuló anyagoknál a törés közeli lehet a feszültségnövekedés.

Egységek általában MPa vagy N/mm². A tulajdonságot standardvizsgálatokkal határozzák meg, például metalokra ISO 6892-1 vagy polimerekre ASTM D638. A szakítószilárdság fontos a tervezésben, mert meghatározza az anyag ellenálló-képességét a szakadásig terjedő terhelésekkel szemben, és összevethető más mechanikai tulajdonságokkal, mint a nyúlás és a szakítószilárdság-törési viselkedés.