spektroszkópiával

A spektroszkópia a fény és anyag kölcsönhatásain alapuló analitikai módszer, amely a minta által kibocsátott, elnyelt vagy szóródott fény spektrumban megfigyelt jelenségeket vizsgálja. A spektrum szimmetriája és vonalai alapján meghatározható az összetétel, a koncentráció és a kémiai szerkezet.

Alapelvek és fő típusok: A leggyakoribb megközelítések közé tartozik az abszorpciós spektroszkópia (például UV–Vis), az infravörös spektroszkópia (IR), a Raman-spektroszkópia, a röntgenspektroszkópia és az atom-emissziós spektroszkópia. Minden módszer másként kezeli a fénykibocsátást, elnyelést vagy szóródást, és más detektorokra támaszkodik. A mérés gyakran kalibrációt, standardanyagok használatát és belső standardok alkalmazását igényli.

Alkalmazások: A spektroszkópia széles körben használható analitikus feladatokra: környezetvédelmi mérésekben vizek és talajok összetételének meghatározása, élelmiszer- és gyógyszeripari minőség- és mennyiségmérés, biomedicina és anyagkutatás, geológia és csillagászat.

Előnyök és korlátok: A módszer gyors, gyakran minimálisan vagy nem destruktív, és sok mintára lehet alkalmazni előkészítés nélkül vagy minimális előkészítéssel. Korlátok között szerepel a szükséges kalibráció és standardok, a minta összetételének komplexitása és az interferenciák hatása, valamint a költségek.

Történelem: A spektroszkópia története a 19. század közepére nyúlik vissza; Kirchhoff és Bunsen kimutatták, hogy az elemekre jellemző vonalak alapján azonosíthatók a fény spektruma, amely forradalmasította az analitikai kémia alapjait.