sejtpusztítást

Sejtpusztítás a sejtek életképességének elvesztését vagy elpusztulását jelölő biológiai folyamatok összessége. A kifejezés olyan jelenségeket foglal magába, amelyek során sejtek veszítik életképes állapotukat, ideértve a programozott sejthalált (apoptózis), a véletlenszerű vagy kóros sejtpusztulást (necózis) és az autofágia útján lezajló degradációt. A fogalom gyakran előfordul klinikai és kutatási szövegekben a fejlődés, az immunválasz, a daganatok kezelése és toxikológia kontextusában.

Az apoptózis programozott sejthalál, amely kontrollált bontást jelent és általában minimális gyulladással jár. A folyamat caspáz enzimek bevonásával zajlik, és két fő útja ismert: a belső mitokondriális út és a külső receptor-alapú út. A necózis általában külső behatásra vagy súlyos károsodás hatására következik be, és jellemzően sejtmembrán-permeabilitás növekedést, gyulladást és szöveti károsodást okoz. Az autofágia a sejt tartalmainak lebontását szolgáló mechanizmus, amely a túlélés elősegítésére törekszik stressz alatt, de súlyos vagy hosszú távú stressz esetén a sejthalál felé is vezethet. Ezen felül a ferroptózis és a necroptózis ismertek, mint a sejtpusztítás különböző útjai.

Jelentősége van a fejlődésben és az orvostudományban: a felesleges vagy rosszul irányított sejtek eltávolítása a szervek és szövetek normális fejlődéséhez járul hozzá. Az immunrendszer a citotoxikus T-sejtek és NK-sejtek által végzett sejtpusztítással harcol a fertőzések és a tumorsejtek ellen. Daganatok kezelésében a sejtpusztítás gyakran a terápiák célja: kemoterápia, radioterápia vagy immunterápia révén. A sejtpusztítás mechanizmusainak megértése alapvető a terápiás hatékonyság optimalizálásához és a mellékhatások minimalizálásához. Klinikai kutatásokban és diagnosztikában a sejtpusztítás monitorozása alapvető eszköz.