multiplexálást

Multiplexálás olyan technika, amely lehetővé teszi, hogy több jel vagy adatfolyam legyen továbbítva egyetlen közegen, úgy, hogy a közeg erőforrásait hatékonyabban kihasználják. Célja a sávszélesség jobb kihasználása és a rendszerkapacitás növelése.

Az alapelve, hogy a különböző adásokat elkülönítik a közegen való egyidejű átvezetéshez, majd a vevő oldalon demultiplexálják őket. A leggyakoribb módszerek közé tartoznak az időosztásos multiplexálás (TDM), a frekvenciális multiplexálás (FDM) és a kódos multiplexálás (CDM vagy CDMA).

Időosztásos multiplexálásnál a küldő több jelfolyamot rendel időalapokra, így a közeg egyszerre csak az egyik jel időszakaszát továbbítja; a vevő szinkronizáltan olvassa ki a jelrészleteket. Frekvenciális multiplexálásnál a különböző jelrészeket különböző frekvenciákon továbbítják, tehát egy közegen több sáv fér el. Kódos multiplexálásnál a jeleket különböző kódokkal kódolják és multiplexálják, a vevő pedig a kód alapján szűri ki a kívánt adást.

Alkalmazások között szerepelnek a telekommunikációs hálózatok, vezetékes és optikai hálózatok, digitális televízió, rádió- és műsorszórás, valamint számítógépes hálózatok és adattárolási rendszerek. Előnyöként a sávhasználat hatékonysága és a rendszerek kapacitásának növelése említhető; hátrányként a komplexitás, a szinkronizációs igény és a crosstalk fokozott kockázata jelentkezhet.

A multiplexálás történetében a 20. században jelentős fejlesztések voltak a telefon- és adatrendszerekben, melyek lehetővé tették a skálázható, több jel közegben történő továbbítását.