multiplexálási

A multiplexálási fogalom olyan jel- vagy adatfolyamok megosztásának technikáját jelenti, amely lehetővé teszi, hogy több forrás osztozzon egy közös átviteli közegen. Célja a sávszélesség hatékonyabb kihasználása és a szolgáltatások szélesebb körének kiszolgálása úgy, hogy a jelminőség minimális kompromisszumokkal megőrződjön.

Az alapvető megközelítések közé tartozik a time-division multiplexálás (TDM), amelynek során minden jelnek előre meghatározott időablak jut; a frequency-division multiplexálás (FDM), amely különböző frekvenciasávokat rendel a jelhez; a wavelength-division multiplexálás (WDM), amely optikai szálon több hullámhosszt használ; a code-division multiplexálás (CDM/CDMA), amelyet kódokkal különítenek el; és a spatial-division multiplexálás (SDM), amely több fizikai útvonalat alkalmaz.

Rendszerint a multiplexert a forrásoldalon és a demultiplexert a céloldalon használják, hogy a jel visszaállítható legyen. A megvalósítás gyakran igényel szinkronizációt, jelszint- és zajkezelést, valamint védő sávokat a kölcsönös zavarok csökkentésére. A FDM és a WDM a sávszélesség hatékony kihasználását szolgálja, míg a TDM és a CDM idő- és kódalapú megközelítéseket alkalmaz.

Alkalmazási területei közé tartoznak a hagyományos telekommunikációs hálózatok, televízió- és rádióátvitel, optikai gerinchálózatok és műholdas kapcsolatok, valamint különböző adatátviteli rendszerek és az Internet infrastruktúrája.

Historikusan a multiplexálás a rádió- és telefonos rendszerek korai időszakában jelent meg; az FDM, TDM és WDM széleskörűen elterjedt a második fél évszázadban, majd az optikai hálózatok fejlődésével tovább bővült.

---