hangmagasságok

Hangmagasságok a hangok perceptuális tulajdonsága, amely lehetővé teszi a hangok alacsony–magas sorrendjét. Fizikai alapjuk a frekvencia: minél magasabb a frekvencia, annál magasabbnak halljuk a hangot. A frekvencia és a hangmagasság kapcsolata azonban nem lineáris, hanem logaritmikus: egy oktáv megduplázza a frekvenciát; a félhang a 2^(1/12) arányban különbözik a szomszédos hangtól.

A nyugati zenei hagyományban a hangmagasságokat nevekkel és oktávokkal rendszerezik. A hangok neveit A–G betűkkel adják meg, azonos hangnemű hangok pedig oktávokra oszlanak. A hangmagasságok osztálya, azaz a hang neve ugyanaz egy oktávon belül, és fokozatosan ismétlődik az oktávokkal. A hangok összehangolásához gyakran használnak referenciaértéket: a koncertpitch, A4 = 440 Hz. A legtöbb nyugati zene egyenlő temperálást alkalmaz, amelyben a nyolc félhangot 12 egyenlő részre osztja; alternatív hangolások közé tartozik a just intonation és a különböző mealtone temperaments.

Hangmagasságok mérését és alkalmazását számos területen használják: ének- és hangszerelőerő játszik fontos szerepet a dallam- és harmóniaalkotásban, a kottázásban és az intonáció beállításában. Az emberi hallás széles tartományban érzékeli a hangmagasságokat, a beszéd és ének területei jellemzően a hallható tónusok körül mozognak, míg a hangszerek hangolása és a zenetípusok döntően ezen a skálán alapulnak.