feláramlásának

Feláramlás (upwelling) a tengervíz felszíni rétegének olyan folyamatkísérő feláramlása, amely során a mélyebb, gyakran tápanyagokban gazdag víz kerül a felszín közelébe. Ennek hatására a fényt is felhasználó algák és a planktonok élőhelye bővül, és hosszú távon a helyi halállomány is gazdagabb lehet. A jelenség különösen jellemző a part menti övezetekre és az egyenlítői tengerekre.

Fő mechanizmusai közé tartozik a part menti feláramlás és az egyenlítői feláramlás. Part menti feláramlás akkor alakul ki, amikor a parttal párhuzamos, állandó szelek a felszíni vizet a parttól elfelé tolják; az Ekman-áramlás miatt a felszín alatti víz felfelé kerül. Egyenlítői feláramlás akkor jön létre, amikor a kereskedelmi szelek divergensek, így a víz a felszín felé kerül, felhozva a mélyebb víztömeget. Nyílt óceáni területeken konvergens rendszerek is segíthetik a feláramlást.

Gazdasági és ökológiai jelentősége abban rejlik, hogy a feláramlás megnöveli a felszíni víz tápanyag- és planktonellátottságát, ami nagyobb biomasszát és halászati potenciált eredményezhet. A felszín hőmérséklete gyakran lecsökken, és hatással van a regionális időjárásra és tengeri ökoszisztémákra. Klímaváltozás hatására a zónák mintázata megváltozhat, erősségük és földrajzi elhelyezkedésük módosulhat.

Jellegzetes feláramlási zónák közé tartozik a Humboldt-áramlat menti öv (Peru–Chile partvidéke), a Benguela-áramlat, a California-áramlat, a Canárias-áramlat és a Somáliai-zóna az Indiai-óceán északi partjainál. A megfigyelés módszerei között szerepelnek a műholdas megfigyelések, felszín alatti hőmérséklet- és sűrűségprofilok, valamint tengeri expedíciók.