feltámadása

Feltámadása a keresztény hit központi eleme, amely szerint Jézus Krisztus a keresztre feszítését követően a harmadik napon feltámadt. A történet alapvető forrásai a négy evangélium (Máté, Márk, Lukács és János) és az első századi keresztény közösségek tanúvallomásai, amelyek középpontban az üres sír és Jézus megjelenései állnak.

Az evangéliumi beszámolók szerint a sír ürességét először nők töltik be, majd Jézus több tanítványával és apostollal megjelenik, amit a korai közösség hitelszilárdításaként értelmeztek. A beszámolók különböző részletekkel szolgálnak, de közös a hit, hogy Jézus feltámadt testben és élő lesz a tanítványokkal való kapcsolattartásban.

Teológiailag a feltámadás a Jézus istenségének, a halál feletti győzelemnek és a megváltás ígéretének központi bizonyítéka. Szerepe kiemelt a Krisztus-követésben: ez adja meg a keresztény remény alapját, hogy Isten legyőzte a bűnt és a halált.

A húsvét a keresztény liturgiában legfontosabb ünnep, amelyet a Nagyhét keretében ünnepelnek: a Nagypéntek a szenvedésre emlékeztet, a feltámadás ünneplése a húsvétvasárnappal kezdődik és folytatódik az ünnepi időszakban.

Különböző keresztény hagyományok eltérő hangsúlyt fektetnek rá. A katolikus és ortodox értelmezések gyakran a testben való feltámadás és a mindenre kiterjedő üdvösség teljességét hangsúlyozzák, míg sok protestáns felekezet a történeti megbízhatóságot és a személyes hit megerősítését emeli ki. Szerepe a vallási vitákban és a történetírásban is megvitatott: a hit eseményként legyen értelmezhető, vagy inkább élő tapasztalat és hitéleti élmény.