elhívó

Elhívó is a magyar szó, amely az el- előtag és a hív ige származékaként keletkezik. A szó mind beszélt nyelvi, mind írott szövegekben megjelenik két fő funkcióban: melléknévi igenév és ritkábban főnév.

Melléknévi igenévként az elhívó jelentés a “hívó, beazonosítható, hívásra ösztönző” értelem felé mutat. Olykor olyan jelenségeket, tárgyakat vagy helyzeteket ír le, amelyek figyelemre, vonzásra sarkallnak vagy meghívó hatást gyakorolnak. Ilyen használat előfordulhat irodalmi vagy leíró szövegekben, valamint különféle összetételekben, például elhívó fény, elhívó hang kifejezésekben, ahol a szó a vonzó vagy hívó jellegre utal.

Főnévként az elhívó a modern hétköznapi nyelvben kevésbé gyakori; az invitation vagy felhívás jelentésére a meghívó vagy meghívás szavak a használatosabbak. Előfordulhat azonban archaikus vagy szaknyelvi szövegekben olyan értelemben, hogy valaminek a “hívója”, vagyis a felhívást kiadó eszköz, jel vagy személy jelentésében jelenik meg. Ebben a funkciójában gyakran kizárólag kontextusban értelmezhető, és a mindennapi nyelvben helyettesítik.

Etymologia: a szó az el- prefix és a hív ige összerendezéséből származik, az -ó képző pedig melléknévi/ügynöki jelentést ad hozzá. A kifejezés így az “aki hív” vagy “ami hív” értelem felé mutat. Összefoglalóan az elhívó a vonzó, hívó jellegre utaló melléknév, illetve ritkán archaikus vagy szaknyelvi főnév lehet. Kapcsolódó szavak: meghívó, meghívás, hívás.

---