cukoranyagcsere

Cukoranyagcsere alatt a szervezet szénhidrátokkal kapcsolatos biokémiai folyamatainak összességét értjük, amelyek során a bevitt vagy endogén glükóz energiát vagy raktározott formákat szolgáltat. Ez magában foglalja a glikolízist, amely a glükózt piruváttá bontja, a piruvát oxidatív oxidációja révén pedig energia keletkezik, valamint a piruvátből származó acetil-koenzim A útjait a mitokondriumban.

A fő támadópályák közé tartozik a glikogénképzés (glikogénszintézis) és a glikogénbontás (glikogénolízis), amelyek a májban és a vázizomzatban zajlanak a vércukorszint szabályozásáért. Glükoneogenezis révén a nem szénhidrátból származó prekurzorokból glükóz képződik, főként a májban és egy részben a vesében. Ezzel párhuzamosan a pentóz-foszfát útvonal NADPH-t és ribóz-5-foszfátot szolgáltat, amely a sejtbiokémiában vas- és nukleotid-szintézishez szükséges.

Szabályozását elsősorban hormonok irányítják: az inzulin serkenti a glükóz bejutását és a glikogénképződést, a glükagon és az adrenalin a vércukorszint emelését, a kortizol pedig hosszabb távú metabolikus alkalmazkodást biztosít. A glikolízis és a glükoneogenezis közötti egyensúlyt számos allosztatikus és allomerként működő regulator befolyásolja, például az ATP, AMP, citrát és a fruktóz-2,6-biszfoszfát szintje.

Fiziológiai jelentősége: a glükóz fontos energiaforrás több szövet, különösen az agy és a vörösvértestek számára; a folyamatok összehangolt működése biztosítja a vércukorszint stabilitását és az energiaellátást különböző fiziológiai állapotokban.