borítása

A borítás olyan felületi réteg, amelyet egy hordozó anyagra alkalmaznak a védelem, díszítés vagy a tulajdonságok módosítása érdekében. A szó a borít igéből származik, és a -ása képző adja meg a folyamatot vagy az eredményt.

A borítások lehetnek dekoratívak vagy funkcionálisak. Dekorációs példák: festék, lakk, zománc és furnér. Funkcionális bevonatok közé tartoznak a korrózió elleni védőrétegek, kopásálló rétegek, elektromos szigetelők és hőszigetelők, illetve kerámiabevonatok.

Az alkalmazás különböző módokon történhet: nedves bevonatokkal (festés, lakkozás, zománc), porbevonattal, galvanizálással vagy elektrolitikus lemezeléssel, illetve hő- vagy gőz depositálással (PVD/CVD) magas színvonalú bevonatok esetén.

Jellemző tulajdonságok: tapadás a hordozóhoz, vastagság, keménység, korrózió- és vegyi ellenállás, valamint hő- és elektromos tulajdonságok. A borítás minősége meghatározza a védelmet és az esztétikát. Gyakori hibák: repedés, leválás, hólyagosodás, és delamináció.

Széles körben alkalmazzák az építőiparban (homlokzatok, acél szerkezetek), a gép- és járműiparban, az elektronikában (bevonatok védik az érzékeny alkatrészeket), a bútor- és edénygyártásban. Környezetvédelmi és jogi szempontok befolyásolják a felhasznált anyagokat és a folyamatokat, például oldószerek és nehézfém-származékok korlátozásai. A karbantartás és szükség szerinti felújítás vagy utóbevonat hosszabb élettartamot biztosít.