Intonációalapúak

Intonációalapúak kifejezés a nyelvészetben olyan jelenségek vagy megnyilvánulások csoportját jelöli, amelyekben a mondat jelentése vagy pragmatikai funkciója elsődlegesen az intonációra, vagyis a beszéd dallamára, hangmagasságváltozásaira és ritmusára épül. A fogalmat gyakran olyan kontextusokban használják, amelyekben a beszélő attitűdje, felvetett fókusza vagy kérdés-felelet viszonyai a dallam mintázatain keresztül válnak észrevehetővé.

A intonációalapú megnyilvánulások gyakorlati példái közé tartozhat a mondat típusának megkülönböztetése (kérdés vs. kijelentés) a vég- vagy belső emelkedés alapján, a fókusz vagy kontraszt hangsúlyozása, illetve az érzelem vagy attitűd közvetítése. Ezek a jelenségek lehetnek szintaktikailag semlegesek, és elsősorban a beszéd hangzási mintázataiban nyilvánulnak meg, nem pedig a lexikális tartalomban.

Kapcsolatuk a prosodiával és a diskurzus-analízissel szoros: az intonációalapú jelenségek kutatása általában a beszéd hangalapú szerkezetét és a beszéd aktuális beszédhelyzetbeli funkcióját köti össze. A kutatások gyakran keverik a kísérleti és korpusz-alapú megközelítéseket, és külön figyelmet fordítanak a nyelvek közötti variációkra, hiszen egy adott nyelvben az intonáció szerepe eltérő lehet a formális és a pragmatikai kontextusokban.

Lásd még: intonáció, prosody, beszédhangsúly, pragmatika.