ISOérzékenység

ISOérzékenység, vagy ISO-szint, a fényérzékenység mértékét jelöli, amely a fotózásban a szenzor vagy film reagálását befolyásolja a fényre. A fogalom származik az International Organization for Standardization (ISO) által meghatározott filmgyorsasági osztályozásból; a hagyományos filmeknél ASA/ISO jelölést használtak, a digitális készülékek pedig a szenzor adott, natív vagy alapérzékenységét és annak megnövelését (az ISO-fokozás) jelölik.

A működés alapelve: minél nagyobb az ISO, annál érzékenyebb a szenzor a fényre, és annál kevesebb fény is elegendő egy kioldáshoz. Ez viszont gyakran zajképződéssel jár, különösen a magas ISO-nál, és csökken a dinamikatartomány. A képi minőségben ezért kompromisszumot jelent: alacsony ISO a legjobb részletességet és dinamikát ad, de több fényre van szükség; magas ISO lehetővé teszi gyorsabb záridőt vagy gyengébb megvilágításban való fotózást, de zajosabb képet eredményez.

Általános gyakorlati tudnivalók: a legtöbb fényképezőgép natív (base) ISO-ja általában 100–200 körül van; a gyakori értékek 100, 200, 400, 800, 1600 és tovább a szenzortól függően. Napsütéses környezetben alacsony ISO-t érdemes használni, gyenge fényben pedig a záridő vagy a rekeszkompenzáció mellett az ISO növelése segíthet. Sok készülékben elérhető az automatikus ISO, amely az expozícióhoz igazítja a beállítást a kívánt záridő vagy rekesz mellett.