Horizontokról

Horizontokról szóló megközelítésben a horizont az a látható vonal vagy határ, amely a földfelszín és az ég között húzódik, és amelyet a megfigyelő irányítási szöge határoz meg. Az élmény, hogy hol ér véget a föld és hol kezdődik az ég, függ a megfigyelő helyzetétől, a tereptárgyaktól és a légköri viszonyoktól. A fogalmat a földrajz, a geodézia, a csillagászat és a fotográfia használja, és különböző kontextusokban eltérő hangsúlyt kap.

Ami alapján beszélhetünk róla, több típus is létezik. Geometriai horizontként az a vízszintes sík értendő, amely a megfigyelő szeméhez viszonyítva meghúzza a látható határt. A látóhatár a föld vagy víz és az ég között látható vonal, amelyet a légkör refrakciója és a terep befolyásol. Tengerparti vagy szárazföldi környezetben ezek a haladások gyakran hasonlóan jelennek meg, de a domborzat és a légköri viszonyok fontos hatással vannak rájuk.

Távolsága a látóhatártól a megfigyelő magasságától függ. Egyszerű becslés szerint d (km) ≈ 3,57 × √h (m-ban). Például szemmagasság körülbelül 1,7 m esetén a horizont mintegy 4,5–4,7 km-re van; 2 m-es magasságnál körülbelül 5 km látható. Légköri refrakció és optikai jelenségek, például mirázsok is torzíthatják a látható horizont helyzetét. A horizont fontos szerepet játszik navigációban, tájleírásban és a fotográfia kompozíciójában is.

A horizontokról szóló elméletek és megfigyelések összessége segít megérteni, hogyan érzékeljük a föld és az ég közötti határ változásait a különböző körülmények között.