Csoportosítást

A csoportosítás olyan tevékenység, amelynek során elemeket olyan csoportokba rendezünk, amelyeket közös jellemzők kötnek össze, és amelyek könnyebben kezelhetők vagy elemezhetők. Célja a rendezettség megteremtése, a hasonlóságok kiemelése és a komplex adathalmazok értelmezésének megkönnyítése.

Az alapvető megközelítések a hierarchikus és a nem hierarchikus csoportosítás. Hierarchikus megoldások fastruktúrát adnak, ahol a csoportok egymásba ágyazódnak, például taxonómiákban. A nem hierarchikus megközelítéseknél párhuzamos, átfedésmentes vagy részben átfedő csoportok alakulhatnak ki; a klaszterezés tipikus ilyen módszer.

Típusai és módszerei sokrétűek. Szabályalapú csoportosítás olyan feltételekre épít, amelyeket meghatároztak vagy automatizáltan adtak meg. A klaszterezés és az osztályozás gyakran használt megoldások: például k-means, hierarchikus klaszterezés és sűrűség-alapú eljárások, illetve címkézés, amely az új elemeket a korábbi kategóriákhoz rendeli.

A csoportosítás széles körben alkalmazható: a biológiában taxonómiák felépítésére; az informatikában és adatbányászatban adatok csoportosítására és a keresési hatékonyság növelésére; a nyelvészetben szavak vagy jelenségek osztályozására; az üzleti területen termékek vagy ügyfelek jellemzők szerinti rendszerezésére. Minden alkalmazásnál fontos a kiválasztott jellemzők relevanciája és a csoportok megkülönböztethetősége.

Az optimális csoportosítás nem mindig egyértelmű: a jellemzők kiválasztása és a csoportok definiálása szubjektív lehet, és a módszer érzékeny a beállításokra. Értékelésekor belső homogenitást és elkülönítést mérő mutatók, vagy a külvilág felől érkező érvényesítő adatok segítségével lehet dolgozni. A megfelelő megközelítés kiválasztása a célok és az adatok függvénye.