szétszóródásának

Szétszóródásnak nevezzük azt a folyamatot, amely során egy kiindulási helyről valami más helyekre jut, így a terjedés mintázata megváltozik. A fogalmat több tudományág használja: ökológia, genetika, meteorológia. A szétszóródás lehet aktív vagy passzív: aktív terjedésnél az egyed saját mozgásával jut el távolabbra; passzív terjedésnél külső erők – szél, víz, állatok vagy emberi tevékenység – szállítják.

Az ökológiában a fő terjedési módok közé tartozik az autochorikus (önterjedés), anemochorikus (szél által), hydrochorikus (víz által) és zoochorikus (állatok közvetítésével) terjedés. A magvak és szervezetek terjedését gyakran diszperziós kernelként írják le, amely a távolság valószínűségi eloszlását adja meg.

Kutatások szerint a szétszóródás befolyásolja a fajok elterjedését, a genetikai kapcsolódást és a metapopulációk alakulását. A hosszú távú vagy ritka szétszóródás kolonizációt eredményezhet; a korlátozott kapcsolatok a populációk fragmentációját súlyosbíthatják.

Modellezésekor a kutatók diszperziós kernel és más eloszlási modellek segítségével becslik a távolsági mintázatokat. Adatforrások közé tartoznak a magok megfigyelései, állatok mozgásának nyomkövetése és a környezeti adatok.

Alkalmazások: a szétszóródás megértése alapvető a természetvédelemhez, a fajgazdagság megőrzéséhez és az invazív fajok terjedésének előrejelzéséhez, valamint a tájkapcsolat és a fenntartható elosztás tervezéséhez.