személyiségzavarokról

A személyiségzavarok a pszichiátriai diagnózisok közé tartozó állapotok, amelyek hosszú távú, stabil mintázatokat mutatnak a gondolkodásban, az érzelmi reagálásokban és a társas kapcsolatok kezelésében. Ezek a mintázatok jelentősen eltérhetnek a személy kultúrális kontextusától, és zavarhatják a mindennapi működést. Gyakran a fiatal felnőttkorban jelennek meg, és mind magánéleti, mind munkahelyi funkciókban nehézségeket okozhatnak.

Klaszifikációja a pszichiátriai rendszerek szerint változó lehet. A DSM-5-TR három csoportba sorolja a zavart: A csoportba tartozók a paranoid, a schizoid és a schizotípiás személyiségzavarok; B csoportba a borderline, antiszociális, hisztrionikus és nárcisztikus zavarok; C csoportba a kerülő, dependens és kényszeres személyiségzavarok. Az ICD-11 is a funkciózavar mértékét és a súlyosságot veszi figyelembe, és gyakran dimenzionális megközelítést alkalmaz.

Diagnózis és tünetek: A diagnózist általában klinikai interjúk és értékelések alapján állapítják meg, és megköveteli a tünetek hosszú távú fennállását, valamint a jelentős életvezetési zavar bizonyítását. A tünetek típusa és súlyossága egyénenként változik, és gyakran társul más mentális zavarokkal, például hangulati vagy szorongásos zavarokkal.

Kezelés: A kezelés célja a funkcionális képességek javítása és a tünetek csökkentése. Legfontosabb eszköz a pszichoterápia, például dialektikus viselkedésterápia a borderline esetekben, séma terápia vagy kognitív viselkedésterápia. Gyógyszeres kezelés általában nem alapkezelés, hanem a kísérő tünetek vagy comorbide állapotok kezelésében lehet indokolt. Szükséges a hosszú távú gondozás és a támogató szolgáltatások, valamint a család bevonása.

A közegészségügyben fontos a stigma csökkentése és a korai felismerés. A kutatás továbbra is fejlődik a diagnózisok pontosításában és a leghatékonyabb kezelési megközelítések megtalálásában.