statikában

Statika, vagy statikában a mechanika azon ága, amely a testek állapotát vizsgálja nyugalmi vagy egyensúlyi helyzetben. A statika alapfeltevése, hogy a testre ható erők eredője zérus, ezért a test nem gyorsul. Ennek megfelelően az egyensúlyi állapot feltételei: az erők vektori összegének nulla, és az összes nyomaték összege egy meghatározott pont körül szintén nulla. Ezek alapján meghatározzák az erőket és a reakciókat a teherhordó elemekben.

A statika célja a szerkezetek viselkedésének előrejelzése nyugalmi állapotban vagy olyan állapotban, ahol az erők összetevőinek eredője nulla. A megoldás gyakran szabadtest-diagramok készítésével kezdődik: egy testre ható erők összegzése és a nyomatékok egyenleteinek felállítása alapján meghatározhatóak az ismeretlen erők és a támaszreakciók. Gyakran alkalmazzák a módszert a statikailag meghatározott szerkezetek, például rácsok, keretek és tartók elemzésére.

Az elemzési módszerek közé tartozik a szakaszeljárás és a módszer a kötéseknél, amely révén a szerkezetre ható erőket és feszültségeket bontakoztatják ki. A statika figyelembe veszi a merevtest-elvet, a kapcsolatok merevségét és a súlyerőket, miközben általában ideális feltételeket vesz fel (ideális merev testek, tiszta támaszpontok).

Gyakorlati területei közé tartozik az építészet és a gépészet, ahol hidak, épületek és gépelemek stabilitását és terhelhetőségét statikai alapon méretezik. A statika szoros kapcsolatokban áll a dinamika fogalmaival: míg a statika nyugalmi vagy egyensúlyi állapotokat vizsgál, a dinamika a mozgó rendszerek erő- és mozgásváltozásait kezeli.