semioticában

A semiotikában a jelek, jelrendszerek és a jelfolyamatok vizsgálata történik. A cél annak megértése, hogyan keletkeznek a jelentések, hogyan kódolódnak és hogyan terjednek különböző kommunikációs kontextusokban. A modern szemiotika gyökerei Saussure és Peirce munkásságában keresendők: Saussure a jel két oldalú viszonyát hangsúlyozta a jelölő és a jelentés között, amely a nyelvi rendszerekre általánosítható; Peirce pedig a jel-tárgy-értelmező hármasát dolgozta ki, amely a jelek működésének dinamikus folyamatát írja le. E megközelítések nyomán a szemiotika a nyelveket, vizuális képeket, épített környezetet és médiatartalmakat is jelek és jelrendszerek összefüggésében vizsgálja.

A jel fogalmát a szemiotika több alapesetben érti meg: ikon (a jel abszolút hasonlóságot hordoz), index (a jel közvetlen ok-okozati kapcsolatot tükröz), és szimbólum (a jelentés a konvenciók alapján alakul). A kódok, kontextusok és észlelt konnotációk és denotációk alapvető szerepet játszanak a jelentés létrejöttében. A szemiotika módszertani eszköztára lehet szöveg- és képelemzés, kultúratudományi és kommunikációelméleti megközelítés, valamint vizuális analízis.

Alkalmazási területek közé tartozik a nyelvészeti vizsgálat, irodalomtudomány, médiatudomány, reklám- és márkakutatás, design és vizuális kultúra. Kritikai szemléletei rámutatnak a hatalmi viszonyokra és a kultúrkódokra, miközben a gyakorlati munka lehetővé teszi jelrendszerek tudatos tervezését és értelmezését.