radioaktívizotópok

A radioaktív izotópok olyan elemi izotópok, amelyek magja instabil, ezért spontán radioaktív bomlással átalakulnak és energiát vagy részecskéket bocsátanak ki. A bomlás ütemét a felezési idő adja meg: az az időtartam, amely alatt a kiindulási mennyiség fele megmarad.

A bomlás során különféle sugárzási módok lépnek fel: alfa-sugárzásért α felelős, beta-sugárzásért β− és β+, gamma-sugárzásért γ, illetve előfordul elektronbefogás vagy más magátalakulás is. A folyamat eredményeként gyakran különböző kiinduló és utódmag keletkezik.

Természetes izotópok közé tartozik például az urán-235, az urán-238, a tórium-232 és a karbon-14. Mesterséges izotópokat pedig nukleáris reaktorokban vagy részecskegyorsítókban állítanak elő; ezek közé tartozik a technetium-99m és a jód-131, amelyeket sokszor használnak orvosi és ipari alkalmazásokban.

Használatuk széles körű: az orvostudományban diagnosztikai és terápiás célokra alkalmazzák. Például technetium-99m a leggyakoribb diagnosztikai izotóp, jód-131 a pajzsmirigy betegségek kezelésében, fluor-18 pedig a PET-vizsgálatokban jellemző. Terápiás célokra gyakran alkalmazzák kobalt-60-at és más sugárforrásokat. Radiokarbon-kormeghatározásra pedig radiokarbon-izotópok segítségével kerül sor.

Biztonság és mérés: a radioaktív izotópokkal végzett munka szigorú biztonsági előírásokat követ, megfelelő árnyékolással, távolsággal és idő-beosztással. Az aktivitás mértékegysége a becquerel (Bq); a befogadott dózis és az ekvivalens dózis mértékegysége a gray (Gy) és a sievert (Sv). Hulladékkezelés és hosszú távú biztonság is kiemelt szempont.