paleográfiában

A paleográfia a történeti írásbeliség tudományterülete, amely a kéziratok és más írott emlékek írásbeliségének vizsgálatával foglalkozik. Célja a kézírásformák, az íráskészítés technikáinak feltárása, a dokumentum keletkezésének és eredetének meghatározása, valamint a szövegek átírásának és értelmezésének segítése.

A paleográfia a különböző írásrendszerek és kultúrák írásának vizsgálatát fedi fel. Az anyag lehet pergamen, papír vagy más írófelület; a tinta, pigmentek és íróeszközök vizsgálata mellett figyelembe veszik a kódexek felépítését, a kötéseket, a rövidítéseket és a kolofonokat. Vizsgálják a latin, görög, arab, héber és más nyelvek írását, valamint a különböző történeti korszakok stílusait, például karolin minuskulától a gótikus textura stílusokig.

Fő módszerei közé tartozik az írásformák stilisztikai összehasonlítása, a dátumozás az íráskészítés módja és a stílus alapján, a forráskritika és a textualis összevetés, valamint a transzkripció. A korszerű paleográfia digitális eszközöket is használ: magas felbontású digitalizálás, multispectral imaging, rekonstrukciós módszerek és online adatbázisok.

Szoros összefüggésben áll a kodikológiával (kódextan) és a diplomatikával (diplomatikai paleográfia). A kutatások gyakran interdiszciplinárisak, összekapcsolva történettudományt, nyelvészetet, művészettörténetet és informatikát.

Jelentősége van a dokumentumok hitelesítésében, dátumozásában, eredetük és előzményük feltárásában, valamint a szövegek történeti-kultúrális kontextusának megértésében és a digitalizált források feldolgozásában.