oxigénexpozíció

Oxigénexpozíció alatt érthető az a jelenség, amikor valaki vagy valamilyen környezet olyan mennyiségű oxigénnek van kitéve, amely meghaladja a normál levegő oxigéntartalmát (kb. 21% O2, 1 atmoszféra). Ez a fogalom többféle kontextusban jelenik meg, például orvosi oxigénterápiában, hyperbarikus oxigénterápiában, repülésben vagy ipari tevékenységek során, ahol az oxigénkoncentrációt szándékosan növelik.

A túlzott oxigén expozíció fiziológiailag egyszerre nélkülözhetetlen és potenciálisan káros lehet. Az oxigén a sejtek energiatermeléséhez szükséges, ugyanakkor magas koncentrációban reaktív oxigénfajokat (ROS) hozhat létre, amelyek oxidatív stresszt okoznak és sejt- vagy szövetkárokat válthatnak ki. Ennek eredményeként oxigéntoxicitás alakulhat ki, amely hosszabb expozíció során gyakran a tüdőre (pulmonáris oxigéntoxicitás) vonatkozik, míg rövid, rendkívül magas nyomású expozíció esetén központi idegrendszeri tünetek is előfordulhatnak (például görcsök). Retina toxicitás születéskor vagy koraszülötteknél szintén megfigyelhető lehet.

Különböző környezetekben alkalmazzák vagy kockázatként kezelik az oxigénexpozíciót. Orvosi kontextusban a spontán oxigénnel vagy hyperbarikus oxigénnel történő terápia alkalmazható olyan állapotok kezelésére, mint a CO-mérgezés, decompression betegség vagy krónikus sebek gyógyulása. Búvárkodásban és más nyomás alatt végzett tevékenységekben az oxigénexpozíciót szigorúan szabályozzák és monitorozzák, hogy minimalizálják a toxikus hatásokat.

Az expozíció mérése és kezelése FiO2-vel (inspirált oxigén aránya) és PaO2-vel (artériás oxigénrés) történik, miközben a tartamot és a beteg állapotát nyomon követik. Megfelelő felügyelet és bizonyított protokollok mellett az oxigénterápia terápiás előnyökkel járhat, de a túlzott expozíció kockázatot jelent.