morfémákat

Morfémák a nyelv legkisebb olyan egységei, amelyek jelentést hordoznak és amelyeket nem lehet tovább bontani úgy, hogy a jelentés megmaradjon. Egy szó gyakran több morfémából áll, és a morfémák kombinációja adja meg a szó jelentését és grammatikai jellemzőit.

Szabad morfémák olyan egységek, amelyek önállóan is értelmesek lehetnek, például a fa, ház, kutya. Kötő morfémák vagy kötőelemek pedig nem állhatnak önállóan, hanem a gyökérmorfémához kapcsolódva adnak új jelentést vagy grammatikai kategóriát; például a többes szám, viszony-, eset- és birtokos jelölések. A magyar nyelvben ezt többnyire suffixumokkal érik el.

Derivációs morfémák új szavakat hoznak létre és gyakran más beszédmódot vagy jelentésbeli árnyalatot adnak. Például a -ság/-ség, -ás/-és vagy -ó/-ő típusú képzők használata szavak eredetének megváltoztatására és új szóosztályok keletkezésére vezet. Inflectionális vagy flexionális morfémák a grammatikai viszonyokat jelölik, például a számot vagy a személyt módosító toldalékok, a határozott vagy határozatlan tárgy jelölése, illetve az esetek vagy az igeidők jelölése.

Allomorfok azok azonos morfémák hangváltozatai, amelyeket különböző fonotaktikai környezetben mutat a nyelv. Például ugyanaz a morféma előfordulhat különböző alakokban a hangrendi vagy töréstani okok miatt. Néhol nullamorféma is előfordulhat, amikor egy morféma formája kimarad, mégis fennáll a jelentés.

A magyar nyelv jellegzetessége az agglutinatív szerkezet: a morfémákhoz a gyökér szárára számos toldalék tapad, rögzített sorrendben, ami a szavak jelentésének és grammanak pontos meghatározását teszi lehetővé. A morfémaelemzés segít a szó jelentésének és szerkezetének megértésében.