inflációhoz

Az infláció az árak általános szintjének növekedése egy gazdaságban, amely a pénz vásárlóerejét gyengíti. Mértékét leggyakrabban a fogyasztói árindex (CPI) vagy az Európai Unióban a harmonizált fogyasztói árindex (HICP) alapján határozzák meg; ezek százalékos változást mutatnak meg az előző időszakhoz képest. Az infláció lehet mérsékelt, mértéktartó vagy gyorsuló ütemű; hosszú távon gyakran a pénz mennyiségének és a gazdasági állapotoknak a kombinációja határozza meg.

Okai sokfélék. Kereslet-alapú infláció akkor alakul ki, amikor a kereslet meghaladja a gazdaság által termelt kínálatot, és az árak emelkedéséhez vezet. Költséginfláció akkor lép fel, amikor az inputköltségek (például energia, nyersanyagok) növekedése áthárulódik a fogyasztókra. Beépített infláció pedig a bér-csökkenő inflációs várakozásokból adódó ár-emelkedés, amely önmagát is fenntartja. Pénzügyi és monetáris tényezők, külső sokkok (pl. energiaárak) és a gazdaság szerkezeti jegyei együttesen alakítják az infláció alakulását.

Hatásai kettősek lehetnek: rövid távon fokozhatják a gazdasági dinamizmust, de hosszú távon a pénzügyi tervtudat és a megtakarítások értékét is csökkenthetik. Magas infláció kedvezhet adósságkezelésnek a közelmúltban, de sokak számára kiszámíthatatlanná és tervezhetetlenné teszi a kiadásokat. A fiat pénz értékének csökkenése torzíthatja a bérek, árak és vagyontárgyak arányát.

Kezelése során a központi bankok célja a mérsékelt, stabil infláció elérése, általában középtávon 2–3 százalék körüli céllal. Ennek eszközei közé tartoznak az irányadó kamatok, a piacokra kifejtett kommunikáció és szükség esetén a pénzkínálat módosítása. Fiskális politika és strukturális reformok is hozzájárulhatnak az inflációs nyomás kezeléséhez. Magyarországon, mint sok más országban, a központi bankok a stabil, kiszámítható inflációt részesítik előnyben, miközben a gazdasági növekedést is figyelik.