igenévszármazék

Igenévszármazék a magyar nyelvben az igéből képzett nem igévé alakok összefoglaló neve. Ezek a származékos alakok különböző nyelvtani funkciókat töltenek be, és a mondatban a hangsúly szerint főnévi, melléknévi vagy határozói szerepet kaphatnak. Az igenévszármazékokat gyakran a szó végén feltűnő toldalékokkal különböztetik meg: -ás/-és, -ó/-ő, -ott/-ett/-ött és -va/-ve.

Főnévi igenév, vagy gerund, a cselekvést vagy folyamatot mint fogalmat nevezi meg, és főnévi funkciót tölt be. A képzés legtöbbször -ás/-és képzőkkel történik, például olvasás, írás, tanulás. Ragozható és a mondatban lehet például alany vagy tárgy: „Az olvasás hasznos.” vagy „Szeretem az olvasást.”

Melléknévi igenév, vagy participle, a igei gyökből képzett melléknévi alak. Két fő formája a jelen idejű jellegű -ó/-ő végződésű, például „olvasó ember” (aki olvas), és a befejezett jellegű múlt idejű -ott/-ett/-ött végződésű, például „írt levél” (amelyet írtak). Ezek az igenevek a nevükhöz hűen gyakran jelzőként, illetve állítmányi összetevőként funkcionálnak.

Határozói igenév, vagy adverbial participle, adverbialis viszonyt fejez ki a mondatban, és általában -va/-ve végződésű: „Nevetve ment haza” vagy „Kérdezve figyelt.” Ezek a formák kapcsoló szerepet látnak el a cselekvés közben zajló események jelölésében.

Összegzésként az igenévszármazékok a magyar nyelv gazdag szóképzési eszközei, három fő csoportjuk a főnévi igenév, a melléknévi igenév és a határozói igenév, mind különféle mondatszerkezeti funkciókkal.