hvezetképességet

A hővezetőképesség, vagy egyszerűen a hővezetési képesség a testek azon tulajdonsága, hogy hőt közvetítsenek a közöttük lévő hőmérséklet-különbség hatására. A fő jellemzőt a hővezetési koefficienssel jelölik, k-val vagy λ-vel, SI egysége a watt per méter-kelvin (W/m·K). A Fourier-törvény szerint a hőáram q = -k ∇T; azaz a hőáram iránya a hőmérséklet-gradienssel ellentétes irányú. Izotróp anyagoknál k skaláris, anisotróp anyagoknál pedig egy másodrendű tenzor írja le a hőáram hőmérséklet-gradienshez viszonyított viszonyát.

Mérése történhet állandó állapotú módszerekkel, például guarded hot plate vagy hőáram-mérésen alapuló eljárásokkal, illetve átmeneti módszerekkel, mint a lézerfelvillanásos vagy átmeneti sík hőforrás módszerek. A k értékét erősen befolyásolja a hőmérséklet, a porozitás, a nedvességtartalom és a minta mikrostrukturája.

Jellemző értéktartományok: fémek – magas k: réz kb. 385–400,0 W/m·K, aluminium ~205 W/m·K, ezüst ~420 W/m·K. Kerámiák és egyes szilárd üvegszerű anyagok általában 1–30 W/m·K között mozognak; polimerek általában 0.1–0.5 W/m·K. Nedves fa körülbelül 0.1–0.2 W/m·K, szigetelő anyagok és aeroszolos anyagok pedig akár 0.013–0.030 W/m·K értékekkel is rendelkezhetnek.

Alkalmazások közé tartozik az épületek hőszigetelése, elektronikai eszközök hűtése, hőátadók és hővédelmi rendszerek tervezése, valamint hőcserélők fejlesztése.