hajlítókülönbségeket

A hajlítók (flexor izmok) olyan izomcsoportok, amelyek ízületek hajlítását végzik. A test különböző részein találhatók, a legismertebbek pedig a felső végtag könyök- és csuklóízületét, illetve az ujjak hajlítását végzik. A hajlítók gyakran állnak szemben az extensor izmokkal, és mozgásukhoz inak és ínátfedések is kapcsolódnak a csukló és az ujjak közelében.

Felső végtagi hajlítók közé tartoznak a könyöknél hajlító izmok, például a biceps brachii, a brachialis és a brachioradialis. Az alkar elülső izmok közül a csukló és az ujjak hajlítását végzik, például a flexor carpi radialis, flexor carpi ulnaris, palmaris longus, flexor digitorum superficialis és flexor digitorum profundus, illetve a pollicis longus. Az idegellátás fő vonala a musculocutaneous ideg a felső végtag több izmának esetében, a brachioradialisnál pedig radialis ideg, míg az alkar elülső izmok többsége medián vagy ulnáris ideg által kap beidegzést. A flexor digitorum profundus esetében a laterális rész medián ideg, a medialis rész ulnáris ideg ellátása feltehető.

Alsó végtagi hajlítók közé tartoznak a csípő flexorai (iliopsoas, tensor fasciae latae, sartorius, rectus femoris) és a térd hajlítását végző izmok, a hamstrings csoport (biceps femoris hosszú és rövid fej, semitendinosus, semimembranosus). Az idegellátás jellemzően a fémoralis ideg a csípő flexorainál és a hamstringsnél a sciaticus távolabbi ágaihoz tartozó tibialis ág, míg a hosszú fej biceps femorisának rövid feje a fibularis ideg részéről kap beidegzést. A vérellátást sok esetben az adott régió artériás ágai biztosítják.

A fő különbségek közé tartozik a lokalizáció, a funkciók és a mozgások kombinációja, az eredés-beillesztés aránya, valamint az ideg- és érellátás variációi. Ezek a tényezők együtt határozzák meg a hajlítók biomechanikáját és klinikai jelentőségét.