önrezonanciáját

Önrezonancia egy olyan jelenség, amikor egy rendszer saját természetes rezgési frekvenciáján képes rezgésre külső kényszerítés nélkül. A frekvencia a rendszer belső szerkezetéből adódik, például tömeg-merevség vagy elektromos elemek esetén a reaktív összetevők kölcsönhatásából.

Elektronikai eszközökben a jelenség leggyakoribb formája az úgynevezett self-resonant frequency (SRF), amelyet az induktoroknál és a kondenzátoroknál figyelnek meg a parasztikus elemek miatt. Egy induktor SRF-je akkor keletkezik, amikor a belső kapacitás és az induktivitás kiegyenlítik egymást, és az impedancia reaktív része zérus. Ilyenkor fr = 1/(2π√(L·Cpar)). Hasonlóan, a kondenzátoroknál az ESL és a belső vezetés eredményeként is kialakulhat SRF; a szemléltető képlet ekkor is a reaktív elemek kiegyenlítésén alapul. A SRF-t gyakran használják tervezésre és mérésre, hogy meghatározzák, hol viselkedik egy alkatrész „megfordítva” vagy túl magas frekvencián.

Az antennák esetében az önrezonancia akkor jelentkezik, amikor a fizikai hosszúság a működési frekvencián a fél-wavelength vagy negyed-wavelength környékére esik. Egy dipole például nagyjából λ/2 hosszú, míg egy monopólnál λ/4-es hossz a jellemző. Ezen rezonanciák fontosak a hatékonyság és az impedancia illesztése szempontjából.

Mérésben az önrezonanciát hálózati analizátorral vagy impedancia-mérésekkel azonosítják, úgy, hogy a frekvencia függvényében az imaginárius rész zérus legyen. A jelenség megértése és kezelése kulcsfontosságú a megbízható működéshez, különösen magas frekvenciákon.