távhhálózatról

A távhálózat olyan központi hőenergia-ellátó rendszer, amelyben a hőt egy központi termelő üzemben állítják elő, majd a csőhálózaton keresztül szállítják a felhasználókhoz, legyen szó lakóházakról vagy intézményekről. A rendszer célja, hogy a fűtést és meleg vizet így szolgáltassa anélkül, hogy minden ingatlanban saját kazánt üzemeltetne.

Az energiát többféle forrásból állíthatják elő: CHP-üzemekben egyszerre termelnek villamos energiát és hőt, biomassza vagy hulladékhasznosításból származó hőt alkalmaznak, illetve gáztüzelésű kazánokkal biztosítják a szükséges meleg vizet és fűtést. A termelt hőt központilag kezelik, majd távhővezetékeken keresztül juttatják el a hálózat felhasználóihoz. A rendszert általában több szakaszban használják: a primer kör a fővezetékeket és nyomásfokozókat foglalja magában, a hőátadó állomások révén történik a hőátvitel a szekunder körre, amely az ingatlanokhoz minden esetben eljuttatja a hőt. A méréshez és az árképzéshez gyakran használnak mérőórákat és szabályozó rendszereket.

Előnyei közé tartozik a nagyobb energiahatékonyság és a helyi károsanyag-kibocsátás mérséklése, mivel lehetőség nyílik megújuló vagy hulladékhő hasznosítására, és egyszerre több felhasználó számára gazdaságosabb lehet a fenntartás. Hátrányai közé tartoznak a magas kezdeti beruházási költségek, a rendszeres karbantartási és hőveszteség miatti veszteségek, valamint a tariffák és szabályozási környezet összetettsége.

Általánosságban a távhálózatok Európában elterjedtek, különösen a skandináv és közép-európai régiókban, és hosszú távon a megújuló energiaforrások integrációja, a digitális mérés és a hálózatok energia- és üzemeltetési hatékonyságának növelése várható. Ily módon hozzájárulhat a városi energiaellátás biztonságához és a levegőminőség javításához.