magánhangzóharmóniától

A magánhangzóharmóniától a magyar nyelvben a magánhangzók közötti harmonikus kapcsolatrendszert értjük. A rendszer lényege, hogy a szó tövében megjelenő magánhangzók és a toldalékokban előforduló magánhangzók összecsiszolódnak a hát-/előérzet (backness) szerint, és gyakran a kerekítés alapján is igazodnak egymáshoz. Ennek eredményeképp a toldalékok több esetben több allomorf formában jelennek meg, attól függően, hogy a tő utolsó magánhangzója melyik kategóriába tartozik.

A folyamatos harmónia a leggyakoribb jelenség: ha a szó tövének utolsó magánhangzója back (például a, á, o, ó, u, ú), a toldalékban általában back alak válik; ha front (e, é, i, í, ö, ü, ő, ű), a toldalék front alakot vesz fel. Példák: házban (ház + -ban), képben (kép + -ben), házból (ház + -ból), képből (kép + -ből). A tő utolsó magánhangzójának hát-/előérzete alapján választott formák jellemzik a magyar toldalékok rendszerét.

Előfordulhat, hogy bizonyos kölcsönszavak vagy összetett szavak esetén a harmonikus illesztés részben vagy teljesen eltérő marad, különösen idegen szóalakok esetén. A magánhangzóharmóniától való megtartása a standard nyelvben általában szigorú, de dialektusokban és határozottan közelebbi nyelvjárásokban enyhébb lehet.

Összegzésként a magánhangzóharmóniától a magyar nyelv egyik alapvető fonológiai és formáképzési elve, amely a toldalékok választását a szótő utolsó magánhangzójának jellemzőihez igazítja.