induktivitást

Induktivitás az a villamosságtani tulajdonság, amely ellenáll a vezetőben vagy összekötő áramnak a változására kifejtett mágneses tér létrehozása miatt. Definíciója szerint L = λ / I, ahol λ a fluxuskötés (fluxus kapcsolódik a vezetőhöz). Ha egy tekercs N fordulatszámmal rendelkezik, a fluxuskötés λ = NΦ, így L = NΦ / I. Az induktivitás mértékegysége a henry (H).

Az induktivitás értékét befolyásolja a geometria és a mag anyaga: növekszik, ha nő a menetszám, a tekercs keresztmetszete és a mag relatív permeabilitása, illetve rövidebb hosszú vezetés esetén magasabb lehet. Ideális esetben a solenoid induktivitása L = μ0 μr N^2 A / l, ahol A a keresztmetszet, l a hossz, μ0 a vákuumpermeabilitás és μr a mag relatív permeabilitása. Az induktivitás energiát is tárol a mágneses térben: E = 1/2 L I^2.

AC áramok esetén az induktív impedancia Z = jωL, ami a fáziseltolódást eredményezi az áram és a feszültség között. Öninduktivitás és kölcsönös induktivitás: öninduktivitás akkor van, amikor egy vezető áramváltozása saját magától indukál feszültséget; a kölcsönös induktivitás két egymás közelében lévő vezető között alakul ki, és M = k sqrt(L1 L2), ahol k a kötésszög.

Gyakorlati szempontból a valós tekercsek veszteségekkel, magzsúzódásokkal, saturációval, parazitikus kapacitásokkal és bőrhatásokkal szembesülnek; ezek a tényezők frekvenciától és hőmérséklettől függően befolyásolják az L értékét. Alkalmazások közé tartozik az energia tárolása, szűrők és rezgőkörök, impedancia illesztése és transzformátorok tervezése.

---